Másnapos vagyok. Whiskey, konyak, sör. Együtt, 1 gyomorban vmi olyan elegyet alkot, amivel az emésztésemet, májamat képességeik határára sodortam. Kurvagyorsan...
Jó emberek kellemes társaságában töltöttem a tegnap estémet, sőt a délelőttömet is. Beiktattam egy kis munkát, és egy angol órát. Ez utóbbin a tanárasszony rendkívül idegesítő. (Azon méláztam el óra közben, hova sújtsak a szeneslapáttal, h jobban fájjon neki...Ám ekkor felharsant egy, So, and what about you?, és az elképzelt revans darabjaira hullt.....)
Rájöttem arra is -nagyon sok egyéb dolog mellett-, hogy az illúziók elvesztése igen fájdalmas. Sőt, alkalmat adhat arra, hogy önsajnálatba merüljünk.
Remélem, h a káoszt belül majd mindent átható rációm fényében pancsikolva az enyészetnek adhatom át. Vagy nem. De ha igen, mikor?
Azt hiszem, az emlékek olyanok, mint a gelccserek. Először anélkül, hogy észrevenném belopóznak,az élet részévé válnak, mint maga a hegy. Azt hinném mindig ott lesz, hisz mindig ott volt... majd távozásukkal mindent simára csiszolnak. Na ez az, ami igen fájdalmas..És akkor jön a globális felmelegedés..
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
AZBESZT 2008.11.12. 22:59:52
a hullamvolgy utan hullamhegy jon. vagy hullamdomb. de legalabbis hullampup...
deaz biztos,h jobb lesz kicsit (:
HomoCriticus 2008.11.13. 10:13:56
most röhög.nagyon.
de majd ha financiálisan rendbe jöttél, púpozódunk, ok?
AZBESZT 2008.12.01. 10:34:09
HomoCriticus 2008.12.02. 20:59:03