Pénteki indulásunk szokásosnak volt mondható, taxival ki (szigorúan fixárasan), az út alatt pedig megtudhattunk, hol laknak városkánkban a gazdag kínaiak, és h magyar cselédséget tartanak. Szociodemográfiai kitérőnk után Ferihegy 2re érkeztünk, ittunk 4 kávét 2000ért, majd elkezdődött az antiterrorista szeánsz. Nagyjából totyogva átkeltem a fémkapun, mivel az övem lassan gördült mellettem a detektor sötétjébe burkolva. Miután meggyőződtek róla, h nem jelentek veszélyt a nemzetközi közösségre, tovahaladhattam.
Bent a szokásos -még magyar- attitűd szerint nem lehet dohányozni. Anyámmal azonban szétrobbantva a társadalmi konvenciókat, fogyasztási szándék nélkül dohányoztunk egy ottani vendéglátóipari egységben. Mikor a lelkes munkaerő közölte, h "CSak fogyasztóvendégek részére!!!!!", anyám közölte vele, h még egy ilyen, és legközelebb sem fogunk odamenni. A lány láthatóan zavarba jött anyám sajátos logikáját és forradalmi lelkesedését látva, és inkább visszavonult a csetres közé....
Felszállásunk után megnéztünk, hogyan is maradhatunk életben egy kb (jobb esetben) 500km/h-val a földbe/vízbe csapódó aluminiumhengerben...Ezután felszolgálták a nem feltétlenül Gundel-szintű repülőgépes kaját. Aki eddig nem vette igénybe a hányószacskót, és inkább összeszorított foggal szűrte a béltartalmat, az ekkor minden lelkiismeretfurdalástól felszabadítva nyúlt a papírzacsi után. Én nem voltam finnyás, csak a zöld részt vágtam le a műanyagkéssel a lazacfiléről.
Landulásunk után megcsodálhattuk Monastir csodálatos repterét, mely a francia Bové légikikötőjével vetekszik. Utóbbinak annyi az előnye, h nem próbálnak reptérnek látszani, hanem a sörsátor vonalat jelenítik meg, hitelesen.
Árpád és Géza tapasztalatlan leszármazottai ekkor tapasztalták meg először, milyen is az, mikor arrogáns arabok próbálnak idegenforgalomból megélni. Mikor leszálltunk, néhny honpolgár megpróbált fényképezni, még a terminálhoz szállító buszra való felszállás előtt. Hibának bizonyult, ahogy Gábor fogalmazna. Ugyanis a helyi erők minden gátlástól mentesen üvöltöttek rá a a "nem zuhantunk le" érzésben és az afrikai napfényben fürdőző és bámészkodó magyarokra, immár Tunézia füldjén. Jah kérem, a hazai pálya előnye.
folyt.köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.