homocriticus

Szép tavaszi nap volt. Zsolt elnyúlva, lezserül ült a kopott, sokat látott, egykor piros padon. Arca két oldalát alig láthatóan, belső ritmusát követve fordította a nap felé. Lassan pislogott márkás napszemüvege alatt, kiélvezve a madarak násztáncának zenéjét. Az idillt a lábai előtt elterülő játszótér gyermekzsivaja tette egésszé.

Kora délután volt. Lopva pillantott Zsomborra. 4 éves forma, szőke fürtös kisfiú, huncut mosollyal az arcán, őszinte kacajjal a szemében játszott a homokozóban egy másik gyerekkel. Várat építettek. Zsombor nagy elánnal nyomkodta a reggeli záportól nedves homokot a piros kisvödörbe. A másik gyerek hasonlóan tett. Szinte szavak nélkül épült a vár, a gyermeki Babilon torony, minden épületek legcsodálatosabbika.

Zsolt nyugodt volt. Telefon a táskában, táska a földön. Rápillantott az órájára. A nap megcsillant a számlapot uraló 3 betűn: IWC. Egy ideje már nem látta ezt meg. Feltolultak a vásárlás pillanatai, mikor az üvegpulton halkan átcsúsztatta a bankkártyáját az őt méregető eladónak.

Messziről jött. Az álmos kis falu alkoholmámoros semmijének képe ráborult, mint egy köd. Kicsit maga alá húzta a lábát, és öntudatlanul megérintette a csuklója feletti kis barna pöttyöt. Egy övcsat sosem múló mementóját. Dühbe gurult. Haragudott magára, amiért nem tudta kizárni ezt ezen a napon.

A vár már szinte a két gyerek fölé magasodva, itt-ott kissé megdőlve szimbolizálta a fizika törvényeinek bámulatos rugalmasságát. Zsombor már vadászkutya módjára vájta a várárkot, míg a másik gyerek kétségbeesve próbálta az utolsó tornyot felállítani a roskadozó építményre.

Zsolt komótosan tette be a zajszűrő fülhallgatót a füleibe. A feldübörgő ritmus, a zongora vékony, de erélyes hangjával felszabadította. Immár a zene ritmusa vezette az arcát és testét a napon. Erőt érzett. Nézte a fiát, és büszke volt. Eldöntötte, este, meseolvasás után ezt megmondja neki. Neki is jól esett volna.

Lágy szellő hozott enyhülést a ragyogó tavaszi nap már-már égető sugarai ellen. Megigazította a haját és rágyújtott. Már ritkán cigarettázott. Lassan szívta le a füstöt, érezte a nyomást a tüdejében, az ütést a torkán. Nyugodtság áradt szét a világon.

Először Zsomboron vette észre, hogy történt valami.

A gyerek magához szorította a piros kis vödröt és apjára nézett. A másik gyerek szótlanul, lebiggyedő szájjal emelte fel védekezésre kis kezeit. Alig hallhatóan nyöszörgött mikor az apja megragadta a haját, és szinte a föld fölé emelte.

Zsolt maga alá húzta a lábait, és kissé előredőlt. Nem hallott semmit, csak a kidülledt ereket látta a másik férfi nyakán, az üvöltést a bőrén érezte. Felállt, és kivette a fülhallgatót a füléből. Ködben állt, sűrű, átvághatatlan fehér masszában, ami minden pórusában tűszúrásként fonta körbe.

Zsombor szemében a riadtságot látta. Páni félelmet igazából. Egy villanás a szülőszobából, ahol először karjában tartotta, és esküt tett. Esküt, hogy ez a csöppség nem fog félni, amíg ő él.

Odaugrott a férfihoz, aki épp a homokozó karéján rángatta át a másik gyereket. A férfi üvöltése ismerős volt. A rekedt, ordenáré hangzuhatag bántotta a fülét. Mintha forró ólmot öntöttek volna bele. Az orrát megcsapó alkoholbűzt is ismerte. A rohadás szaga.

Zsolt szótlanul ragadta meg a másik férfi torkát. Másik keze ökölbe szorulva fehérlett a sötétszürke öltöny takarásában. A férfi meghökkent, zsíros teste kissé megrázkódott, vizenyős szeme értelem nélkül csüngött Zsolt óráján, majd az elefántcsontból faragott, hideg arcon. 

A férfi halkan hörgött, majd elengedte a fiát. De a szorítás nem enyhült. A pengeéles pillantás terhe alatt megtört az alkohol ereje, és két kezét Zsolt szikár csuklójára fonta. Zsolt rápillantott a zsíros, koszos és izzadt újjakra, a körmökre, melyek a menekülésért mélyen szaladtak a bőrébe.

Másik keze felemelkedett. Az új inger eljutott a másik agyáig, és rémülten nézte a hófehér öklöt. A körmök még erősebben fúródtak a bőrbe.

Zsolt a kezére pillantott, és meglátta az apró barna pöttyöt.